Norciusz

Az utóbbi idő nagyon tanulságos volt számomra. Persze ha egy nagyobb horderejű esemény következik be az ember életében, elkezd mérlegelni. Mit tett jól, mit rontott el, mit kell változtatni és mi volt helyes eddig? Nálam is elérkezett ez a pillanat, nem szeretnék a próféta szerepében tetszelegni, de úgy érzem novemberben el kell kezdenem összeszedni a 2012-es év összegzését. Nálam ez már hagyomány, ha fogalmazhatom így.

Nemrégen írtam egy pályázatot. Az egyik női magazin meghirdette a sorsomat. Kezembe vettem az újságot, és elkezdtem lapozgatni, és ott volt. Legyél az újságírónk! Hozzám szólt, nekem szólt! Azon nyomban kaptam magam, hazatekertem a kis zöld kerékpáromon, és eszeveszetten elkezdtem pötyögni a szavakat egymás után. Mindenre figyeltem, szép betűk, helyesírás és még sorolhatnám. Megtörtént, a verseny lezárult, de a telefonom néma maradt. A kiírás szerint minden győztest értesítenek. Elfelejtettek, nem érek semmit. Viszont megkaptam jutalmam, nyertem.

1. Maga a főszerkesztő küldött egy levelet, kifejtette, hogy rendkívül sokan pályáztak a posztra, voltak akik ügyesebben vették az akadályt. És mielőtt elgondolkoznátok, nem körlevél volt, elvégre egy profi újságíróról beszélünk, veszi a fáradtságot, hogy a nevemen nevezzen. Nem vagyok kicsit sem naiv.
2. Reményt adott.
3. Kielemezte a pályázatomat, azt tanácsolta, írj, írj és írj. Én pedig jó diák vagyok, és úgy is teszem.

Mindenki képes bármire, bármi közbejöhet, megtörténhet. Ne gondoljátok azt, hogy nem, mert tisztességes munkát kell keresni, és ha mindenki önmegvalósítaná magát, leállna a gazdaság. De már így is áll. Nem mindegy akkor. Fiatalok! Halljátok szavam, használjatok ki minden lehetőséget, ne essetek kétségbe, minden a helyén van. A lelketek, a szívetek. Higgyetek magatokban, és mondhatnék sok-sok közhelyt.

Én is kis nyálas nyusziként kezdtem, csak gondolkoztam azon, hogy milyen lenne írni. Hogy olvassák az irományomat. De már jó úton vagyok azt hiszem. Kapom a jeleket, a hullámokat. Meg van egy anyukám, aki mindenben segít. Egyszer még híres újságíró leszek, csak még kell egy kis idő. Megígértem valakinek, és nem akarom megszegni a szavam.

Habár a versenyt nem nyerjük meg, attól még nem vagyunk vesztesek.

Itt van az ősz, itt van újra….

Jó, de ettől függetlenül nem kell megválnod a leveleidtől, mint ahogy azt a gyönyörű természet teszi ezt ebben az időben. Már ha vannak leveleid. Sok mindent jelent ezt az idő. Elkezdődik a zord, esős, borongós idő. De számomra ez nem ezt jelenti. Inkább egy új dolog kezdetét, egy új időszakot, amit maximálisan ki kell használni. Élni kell a lehetőségeinkkel, bármi is kerül utunkba az idő során.

Reggel, amikor felkeltem, furcsán hangzik, de megéreztem az őszt. Az orrommal éreztem azt a jellegzetes hideg illatot. Hideg és felemelő. Nem tudom leírni azt, milyen érzés járt át. Emlékeztetett sok dologra, sok emlék felébredt. Meg én is a hideg hatására. Az a friss szellő, az egész táj. Érezhető volt a változás illata, a fehér illat.

Nem mondom, hogy a saját tulajdon négy falam közt minden jól alakul. De új dolgok veszik kezdetüket, még ha véget is ér a jó. Egy más korszak indul el. Lehet, hogy nagy szavak, de akár még jó is kisülhet belőle.

Még van zsenge 10 hetünk az évből. Összegezhetünk, hogy mennyire jöttek be az újévi fogadalmak, miken kell és miken nem kell változtatnunk, és persze gondolkozhatunk azon, hogy vajon milyen új ígéretekkel kezdjük el a 2013-as évet. Csak ne a változást, a +újulást válasszuk. Az a 2012-es év volt, a maják is megmondták. Tudnak valamit….

A szívem, a lelkem, a dal, az élet. Olyannyira, hogy elsuhan mellettem szinte az egész. Lemaradtam az utolsó járatról és nem tudom, mikor jön a következő, mert nincs menetrend.

A zsenge koromból adódóan talán koraérettnek hangzik az, hogy sajnos. Viszont 19 évnyi bizonyítékom van rá, hogy Istennek van humorérzéke. Fekete humor. A legjobb. 19 évbe belesűrítve vidámságot, fájdalmat csalódást, pozitív és negatív változásokat egyaránt. Magamban és a környezetemben is. Sokakat én is elmartam, és volt, hogy engem martak el maguk mellől az emberek.

A legjobb ilyenkor, ha figyelünk. Jelre, szóra, hangra, mozzanatra. Bármire. Nekem megvolt. 5 másodperc alatt megjött a “jelem” LLS-134″ formájában. Ne kérdezz semmit, jel vót oszt’ kész! Én annak vettem, mert figyeltem. Akartam figyelni, hinni akartam.

Döbbenetes változáson megy át az ember, amikor bizonytalan, nem magabiztos, elveszett. Bánt, szúr, üt akár puszta szavakkal, alaptalanul. Mert fáj a szíve, ég a lelke. A felismerést követően pedig csak még haszontalanabbnak érzi magát, még elkeseredettebbnek, nyomorultnak, mint aki belül rohad. Keresi a kiutat, de kell a segítség. Kérd a segítséget! Adják, ott van, csak érd el, és engedd.

Dübörgést hallok, zakatol. Látom a fényt. A kiút meglelve.  Felszabadít a reménytelenség. A mozdonyvezető pedig csak dudál, jajveszékel, ordibál, hogy ki az a hülye a síneken?

(U.i.: Aki esetleg öngyilkos hajlamra való jeleket, vagy buzdítást észlelt, tééééééééééved. /A szerző szólott hozzátok/ )

Vigyázz, hogy át ne állj az erő sötét oldalára. Valahogy így szól a Csillagok háborújának lényege, ami a való életre is vonatkozik. A film nem csupán fikció. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy létezik egy Han Solo nevű ürge, és ott sétál mellette egy nagy szőrös medve, őket pedig pelenkás rohamosztagos robotok kergetik. Semmi ilyesmi. Viszont elgondolkodtató az erő sötét oldala, ami könnyebb és egyszerűbb.

A jó oldal pedig mindig nehezebb. Nehéz jónak lenni. Sok felelősséggel jár, nem érvényesül a leszarom szabály. Nem teheted meg, mert jó vagy. Foglalkozol a másikkal, mert jó vagy. Örülsz az életnek, mert jó vagy. Betartod a szabályokat, mert jó vagy. Még mindig jó vagy. Ekkor pedig eleged lesz a másikból, az életből, a szabályokból. Két lehetőség van.

Átlépsz a sötétbe. Érvényesül a leszarlak b**d meg, nem érdekelnek a szabályok, a magam ura vagyok. Megteheted. Jogod van hozzá. De ha szorult beléd egy kis önérzet, fegyelem és önuralom, tovább folytatod. Nehéz, de kihívásként tekintesz rá. Arra, hogy jó vagy.

Idővel később pedig meglesz az eredménye. Azok, akik magasról tettek rád, akik nem foglalkoztak veled, nem voltak jelen az életedben, hirtelen előkerülnek. Csak néznek. Bámulnak. Kontaktust akarnak létesíteni. Viszont te már túl vagy rajtuk. Nem játszol bunkósdit, nem leszel “szemét”. Csak beszélgetsz. Mosolyogsz.

Ekkor jössz rá, hogy mekkora erőnek is vagy a birtokában. Nem szitkozódsz, mert akkor olyan lennél, mint Ők. Rájössz, hogy király vagy, jó vagy.

True story.

Messze az otthontól az ember még inkább megtanulja értékelni az otthoni dolgokat. A tájat, az embereket, az otthon melegét és a lepcses szájú szomszédokat, akik mindent tudnak mindenkiről. Az egész érzés teljesen más, otthon és külhon.

Más városban az ember talán másképp is viselkedik, felveszi a város ritmusát, átveszi az emberek habitusát, szokását. Megismeri azt a szokáskultúrát, életvitelt, amit ott érezhet az ember. Legyen akár két nap, egy hét, egy hónap, egy év, kialakul a vélemény. Tetszik-e vagy sem. Akarok hazamenni vagy sem.

A gond ott kezdődik, ha hazamégy és vágyódsz az új hely után. Elfelejted, milyen az, ha otthon vagy és köszön a szomszéd. Elfelejted Pista bácsi ugató kutyáját. A kiscica nyávogását.

Mondják, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon. Ezúton jelentem, hogy ez egy oltári baromság. Lehetsz otthon, nézheted a négy falat. Viszont egyedül vagy. Vagy lehetsz Révfülöpön a Balatonnál az ismerősökkel, haverokkal. Ismeretlen helyen. Kérdezd meg magadtól, hol lennél szívesebben. A válasz egyértelmű.

Ezt a két hetet ki kell aknázni, ahogy lehet. Mégha számomra ez volt életem legborzasztóbb nyara. De ez hol érdekel? Inkább mosolygok, élvezem a napsütést és a fokhagymás lángos illatát. Mert nyár van, mert a nyuszi szőrös és mert 🙂

Lassan telnek napjaink, néhanapján úgy érezhetjük, az életünk egy film. Mi vagyunk egyben a főszereplők, a rendező, az operatőr, a producer. Viszont a forgatókönyv nem a mi kezünkben van. Bárhogy is történnek a dolgok, egy biztos: mi alakítjuk, de nem mi irányítjuk. Nagy szerepe van a véletlennek.

A történéseknek lehetnek több kimenetelűek. Ekkor nem beszélünk jóról és rosszról. Csak a következményekről. Vegyünk egy példát.

Hősnőnk, Lány nagyon erős érzéseket táplál hősünk, Fiú iránt már nagyon rég óta. Nem tud enni, nem tud aludni, állandóan ő jár a fejében. (A film pereg.) Lány el is mondja az aggályait, kételyeit, érzéseit, Fiú viszont nem viszonozza azokat. Lány nagyon összeesik érzelmileg, fizikálisan a történtektől, de egy idő után az asztalra csak, és kijelenti, hogy újrakezd mindent, nem hagyja, hogy bármi elvegye a kedvét az élettől. Újra megtanul élni, megtanulja hogy kell boldognak lenni, hogyan kell a csalódásokon túllendülni.

Megszólal a csengő. (Tekercsváltás) Lány feláll, hogy kinyissa az ajtót. Lassan odaér, elfordítja a kulcsot és meglát mindent. Évek elteltével Fiú áll az ajtó másik oldalán. Elmondja, hogy óriásit hibázott, tévedett, mikor azt mondta, hogy nem szereti viszont. Most már tudja mi az igazán fontos dolog. Lány ledöbben. Minden amit hallani akart, minden amit igazán szeretett volna elhangzott. Akarja, kell neki, kell Fiúnak. Viszont elteltek az évek. Megváltoztak az emberek. Már ő sem az, aki volt. Megerősödött, megedződött.

Lány meglepetten, dühösen néz. Eddig azt hitte, nem elég jó Fiúnak, viszont ráeszmél, hogy Ő nem elég neki. Lány arca megváltozik egy pillanat alatt, ránéz. Mosolyog, mint ahogy korábban soha. Nevet, sőt kacag. Fiú pedig nem ért semmit. Lány mosolyogva ránéz, és becsukja az ajtót. (A film tovább pereg…és pereg.)

Az ajtó csukódása az új kezdet eljövetelét is jelentheti. Csak eljön, egy pillanat alatt, és a néző nem vesz észre semmit. De semmit a világon.

Tisztelettel jelentem a mai nap rendkívül szórakoztató volt számomra. A sok rossz, ami reggel körülöttem volt, egy pillanat alatt elszállt délutánra. A legjobb az egészben a katarzis, amit a nap végén érzel: hasznosan töltötted a napot, szeresd a munkát, tudod, hogy az nemesít.

Rájöttem, hogy a zene az, ami segít ebben az egészben. Biztos butaságnak hangzik, de a zenehallgatás közben érzett pillanatok egészen mások, mintha úgy tekernél a biciklin, és úgy élnéd át ugyanazokat a pillanatokat, hogy nem hallgatsz semmit, csak a kocsik zúgását és a sofőrök anyázását. Zene közben elhiszed, hogy bármire képes vagy. Érzések kapcsolódnak hozzá. Mindent megtudsz tenni.

Esik az eső. Kinn állsz a puszta közepén, csak a cseppek zuhanását hallod az aszfalton. Friss illat terjeng körülötted. Csak te vagy, csak te számítasz. Felhajtod a fejed, előtted nincs semmi, csak a puszta, az a bizonyos kietlen síkság. Érzed, hogy bármerre mégy is, helyesen döntesz. Nem számít mivel mégy, nem számít kivel, csak az hogy merre. A kérdés, hogy hova akarsz eljutni.

Lehetsz unalmas, lehetsz vidám, lehetsz boldog boldogtalan, irreleváns. Csak emeld fel a fejed, és tedd meg az első lépést a síkságodban.

U.i.: Esőben hallgatáshoz: http://www.youtube.com/watch?v=JaAWdljhD5o&feature=related

A kiscsaj benne hatalmas (:

http://www.facebook.com/pages/Norciusz/366885066706338?ref=hl

Előttem az üres papír, amikor arra az elhatározásra jutottam, hogy egy szó sem jut eszembe. Vagy csak nem találom a megfelelő szavakat. Bármelyik is van érvényben, az biztos, hogy egy igazi író számára egyik sem akadály, legalább is ki kell hoznia a helyzetből a maximumot. Látszódjon ùgy, mintha mindennek tudatában lenne, tudja hogy mit akar kérdezni és azt is hogy kitől.

Azt hittem ilyen író vagyok, amikor pedig kiderült az ellenkezője, szörnyen lesúlytott a tény. De talán most majd változik a helyzet. Eldöntöttem, hogy leírok minden, a történetet, csupa nagy betűvel. Lehet, nem a legizgalmasabb, nem a legérdekfeszítőbb, nem csodálatos, de igaz. Minden egyes szava. Ha még általánosan elfogadott igazság, hogy az igazság odaát van, és nem érdekel senkit.

No, hát itt az alkalom. Sok mindent írnék, talán túl sokat is. Minden napom ugyanúgy telik, monoton és szürke. Az egyetlen fényt az írás adja. Olyan ez, mint másoknak a drog. Ez az én pacalom. A szükséges napi adagom.

Egy szó, mint száz: lehet, sőt biztos, hogy elcsépelt közhely az egész, de az egész az önmegvalósításról szól. Arról, hogy megtaláld önmagad, ki tudd adni. Ne egy szép álarc legyél, ne egy szürke egér. Legyél csúnya, de igaz. Legyél szürke, de legyél elefánt, aki még ha rossz értelemben is, de kitűnik.

Ne zavarjon, ha tombol a tömeg a hátad mögött, és az üvölti kezeket fel, te csak tedd, amit tenned kell, amit akarsz, ami boldoggá tesz. Ennyi, kész és egyszerű.

Köszönetnyilvánítás az ihletet adó asszonynak….

A két dolog kéz a kézben jár egymással, elválaszthatatlanok, mégis jelentésükben egészen eltérnek egymástól. Élni nehéz, élni hagyni még nehezebb. Mindkettő lemondásokkal jár, áldozatokat kell hozni azért, hogy később jobb és könnyebb legyen nekünk. Ebbe beletartozik a munka, a család, a társas kapcsolatok, a barátság és sok minden más is.

“Akkor kezdesz el élni, mikor a mennyország kapujában sorban állsz, és nem érted, ki is vagy valójában” – legalább is a dalszöveg szerint. Szerintem viszont akkor élsz, ha azt érzed, hogy minden tele van lehetőséggel, vidám vagy és nem foglalkozol “másokkal”. Ha érzed, nem okoz nehezedre a lemondás, sodródsz az árral, mindent kipróbálsz, megtapasztalsz és tanulsz.

Élni hagyni…ez már nehezebb falat. A beteges ragaszkodás, ami minden ép, emberi kapcsolatot megmérgez. Ez a kulcs. Engedd el, hagyd élni. Hagyd! És kész. Nem mondom, hogy könnyű, de nehéz. Végül aztán megéri, mert közben megtalálod azt, akit kerestél a pénzen kívül. Egy olyan személyt, akit életed végéig ki kell bírnod. Az összes nyavalyáját, rigolyáját, szokását. Ez a személy pedig önmagad.

Élj, láss, hass, alkoss, gyarapíts, és fényre derülsz!