A szívem, a lelkem, a dal, az élet. Olyannyira, hogy elsuhan mellettem szinte az egész. Lemaradtam az utolsó járatról és nem tudom, mikor jön a következő, mert nincs menetrend.
A zsenge koromból adódóan talán koraérettnek hangzik az, hogy sajnos. Viszont 19 évnyi bizonyítékom van rá, hogy Istennek van humorérzéke. Fekete humor. A legjobb. 19 évbe belesűrítve vidámságot, fájdalmat csalódást, pozitív és negatív változásokat egyaránt. Magamban és a környezetemben is. Sokakat én is elmartam, és volt, hogy engem martak el maguk mellől az emberek.
A legjobb ilyenkor, ha figyelünk. Jelre, szóra, hangra, mozzanatra. Bármire. Nekem megvolt. 5 másodperc alatt megjött a “jelem” LLS-134″ formájában. Ne kérdezz semmit, jel vót oszt’ kész! Én annak vettem, mert figyeltem. Akartam figyelni, hinni akartam.
Döbbenetes változáson megy át az ember, amikor bizonytalan, nem magabiztos, elveszett. Bánt, szúr, üt akár puszta szavakkal, alaptalanul. Mert fáj a szíve, ég a lelke. A felismerést követően pedig csak még haszontalanabbnak érzi magát, még elkeseredettebbnek, nyomorultnak, mint aki belül rohad. Keresi a kiutat, de kell a segítség. Kérd a segítséget! Adják, ott van, csak érd el, és engedd.
Dübörgést hallok, zakatol. Látom a fényt. A kiút meglelve. Felszabadít a reménytelenség. A mozdonyvezető pedig csak dudál, jajveszékel, ordibál, hogy ki az a hülye a síneken?
(U.i.: Aki esetleg öngyilkos hajlamra való jeleket, vagy buzdítást észlelt, tééééééééééved. /A szerző szólott hozzátok/ )
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: