Norciusz

Mint Beautiful Day – legtöbben a U2 2000-es hipermegaslágerére asszociálnak. Ahogy én is. (Az a dal, egyszerűen eszményi, kísért, és zseniális! ) Viszont ma egész mást jelentés kapott a “gyönyörű nap”. Az az igazi, átlagos, gyönyörű nap.

Persze egy átlagos nap nem mindig gyönyörű. Elvesznek a részletek a hanyagsági vakságban, amit a rohanó hétköznapokban nem lát az ember. Pedig ezek teszik még szebbé, még varázslatosabbá az életünket, a napunkat. A mai nap felkeltem, megittam a kötelező kör kávét, a reggeli rítus, szinte már inkább szeánsznak nevezném. Elvoltam mint a befőtt, de komolyan, ilyen jól még sosem érzetem magam. Közben a fejemben Bruno Mars Lazy Songja járt a fejemben. Macsósan, négy majommal fogok táncolni a szobában, a kezem a gatyámban, kurvára leszarok mindenkit, és nem csinálok semmit. A kézgatyázást leszámítva ezt is tettem. Néha ez a leszarom téma jobban bejön, mint máskor. Kell az ilyen nap is. Ettől ilyen különleges és eszményi, persze a maga módján. Különösen ajánlom a tejkaramella-fogyasztást vízszintes testhelyzetben, miközben nyakig bebugyolálva fekszünk ágyunk lágy ölén.

A semmittevés viszont arra kényszeríti az embert, hogy használja a rég elfeledett agyát. Gondolkodni kell, ha akarsz, ha nem. Önkénytelenül is agyalni fogsz, mert egyedül vagy a négy fal között. Eszembe is jutott, hogy miért is nem állok fel, hozom ide a telefont, és miért nem hallgatok zenét? Úgy nem kell hallgatnom a saját gondolataimat. De még erre is lusta voltam. Így hát a történelemtől kezdve az élet értelmén keresztül (42! remélem lesz aki érti) mamám rizses hús receptjéig minden járt a fejemben. Meditáltam, sétáltam, mosolyogtam. Összegezve szóval jól telt a nap.

Viszont a napnak vége, feljött a Hold. Holnap új nap, új hét, kezdődik a hónap idusa is, gázt kell adni. A lustizásnak vége, és alig várom, hogy megint egy ilyen gyönyörű napot átélhessek, mint amilyen a mai volt. Majomtáncolás, almás piték és ipari forradalmak, reszkessetek!

Most érkezett el az a pillanat, amikor egyedül, az esti kapucsínómat szürcsölgetve megint volt időm gondolkodni. De hogy min? Csak cikáznak az agytekervények. Sok sok dolog jár a fejemben, néha egyedül is ordító érzések és hangok fognak el. (Nincs tudathasadásom)

Valahol Susanne Collins írta, hogy vannak séták, amelyeket az embernek egyedül kell megtennie. Most én is így érzek. Távol a megszokott kerékvágástól, a megszokott környezettől kicsit becsavarodik az ember. Mindaz, ami eddig magától értetődő volt, most felértékelődik vagy leértékelődik. Tisztára, mint az árfolyam. Az emberek, a barátok, a család, a város. Kinéztem az ablakon, és ezt láttam. Minden áldott nap. Viszont most más kép tárul a szemem elé. Nem feltétlenül rosszabb, egyszerűen más. Még szoknia kell az agyamnak, a szememnek, a lelkemnek.

Ez életem leghosszabb sétája, de szigorú értelemben véve, még el sem kezdtem járni. Keresem magamat, keresem a hivatásom, keresem az értelmet. Reggelente a legnagyobb kihívás azt jelenti számomra, hogy még fáradtabban kelek fel, mint előző nap. De érzem, hogy fáj, ergo létezem. Reggelente mindig eszembe jut, hogy kikért csinálom ezt a sétát. Anya, Tesó, Öcsi és a többiek. Minden reggel érzem a kihívást, minden nap egyre nehezebb. De mégis örülök. A fáradtság és az elégedettség furcsa kombináció. Ezekben a pillanatokban pedig előtör a szuperérzékeny énem, amiért szíves elnézést, és türelmet kérnék.

A séta közben pedig egy új barátra leltem. Ezért már megérte. Nem is hittem volna, hogy egy ember, akit most már joggal barátomnak hívhatok, ennyi erőt és pozitivitást tud nyújtani nekem a legnehezebb pillanatokban. Általa pedig rádöbbentem, hogy a csökönyösség és az önfejűség felesleges. Ő segített abban, hogy jobb ember és jobb barát legyek. Külön ösvényről jöttünk, de most együtt tanulunk járni. Hát nem elképesztő?

BEKEZDÉS, SZÓKÖZ….

Talán, ha fogalmazhatok így, megint írói válságban vagyok. Egyrészről a körülmények, másrészről a kedvtelenség, egyhe depresszió és sok ingyen csokoládé miatt nem vetemedtem olyanra, hogy írásommal bővítsem ezen világ lehetőségeit. De eljött az idő, mert már tényleg rég volt. Vissza kell zökkenni.

Csak nincsen téma. Ez a legnehezebb. Így eldöntöttem, hogy egy listát fogok készíteni, azon tanoncok számára, akik mind az írásban, mind az életben ötlettelenek, ihlettelenek. Eme lista, spontán módon készül, nem tükrözi a valóság, és minden egyéb szar, amit egy lista, vagy egy kijelentés után elmondanak. Tudjátok mire gondolok? Olyan ez mint a “Kockázatokról és mellékhatásokról…” meg a 18-as karika előtt elhangzó szöveg. A következő jelenetek kukit tartalmaznak, ne nézz oda.

1. Állj fel abból a székből, ülőalkalmatosságból, vagy legalább töröld le a szádat, mert folyik a nyálad kifelé alvás közben…
2.  Mindig keress olyat, ami felvidít. Például egy zene, vagy film, amihez kellemes emlékek kötődnek. De semmi elvont, perverz dolog ne legyen.
3. Tudd mit akarsz! Ez a legfontosabb, ha ki akarod húzni a beled Okkufalvára vagy Stuttgartba tedd azt. Légy határozott és következetes.
4. Pihenj, de tudd hogy hol a határ. 12 óra masszív horkolás után a készenléti időd, egyenlő a nullával, utána három négy óra kell, és visszaalszol, úgy vagy vele, a F**zom kel fel, hideg van. Igen, ezért kell például felöltözni.
5.  Tarts kapcsolatot az emberekkel. Ha kimégy az utcára, köszönj minden szembejövőnek, nagy mosollyal az arcodon. Így tudni fogják az emberek, hogy te egy nyitott, céltudatos, magabiztos ember vagy. Vagy csak szimplán lehülyéznek, és rád hívják a mentőt, de vállald a kockázatot.
6. Te vagy a legfontosabb az életedben. Törődj magaddal, mert akkor jobban érzed magad, és mind az élet, mind az írás jobban fog menni. Gondolok lábujjköröm vágásra és fültisztításra legfőképp, persze az intim higiénia is nagyon fontos.
7. “Ez egy nagy játék, amit játszom, és az egyetlen út, hogy megnyerd a játékot az, ha nem játszod” – referencia, értsd úgy ahogy akarod.

Leute, meg volt a mai napi fejtágítás, konferencia megtartva, igyatok teát, kávét, séta és sétáltatás is belefér.

VÉGE

Az olvasást sajnos mostanában felváltják a divatossá vált “trolloldalak” vagy “meme-oldalak”. Betűk helyett képekben próbálják meg közzétenni a tanulságos, voltaképp mulatságos pillanatokat, lsd: demotiváló és társai. Imént egy hosszú képsorozaton akadt meg tekintetem, úgy döntöttem én is közszemlére teszem, mivel lépést szeretnék tartani a technikával és a modern hírközléssel. Tessék, lássék!

Mostanában egy kissé nehezen megy az alvás nevű dolog. Sajnos nem azért, mert egy másik személy meggátol ebben, hanem csak arról van szó, egyszerűen nem tudom lehunyni a szemem, és jó barna medve módjára húzni a lóbőrt. Egyre többet agyalok, sajnos a mostani egy-két hónapban jelentkező álmatlanságom a mérlegen is meglátszik. Plusz 4 kiló, kisebb stroke-ot kaptam, amikor a két szám megjelent, de nem mondom meg mennyi, mert egy nő súlya tabu. Úgyhogy pont. Kész. 65 kg….

Jobbára tanulással, olvasással, filmnézéssel, felfedezésekkel töltöm el az “ajándékba” kapott időt, ami persze a bioritmusom teljes felborulását és az időérzékem elvesztését eredményezte. Két hetem van, hogy helyrerázzam magam, szóval ideje összeszedni minden erőmet. Persze, már én sem vagyok olyan fiatal. A “túl öreg vagyok már ehhez” dolgokhoz felvésésre került a ” Túl öreg vagyok én már ahhoz, hogy azt higgyem, fenn tudok maradni hajnalig.”  bejegyzés. Szomorúan jelentem, megírásra került a Murtaugh listám nekem is. Öregszünk, basszátok meg.

Az insomniám másik oka, hogy már sorozatban álmodom meg mások halálát. Eddig öt embert nyírtam ki két nap alatt, ami valljuk be, elég szép eredmény. Köszönöm, köszönöm a gratulációt! Volt benne lövöldözés, autós üldözés, busz szakadékba zuhanása. Minden esetben szakadt rólam a víz, kapkodtam a levegő után, sőt sírva, kiabálva ébredtem. Senkinek nem kívánom ezt az élményt. Kissé hajazott az Eredetre vagy az Az ember tragédiájára. Egyféle álom az álomban szerkezet jelent meg. Álmomban felébredtem, viszont minden ami történt, igaz volt. Vagyis álom…vagyis álom valóság. Comprende?

Szóval még négy napom van, hogy megálmodjam a világvégét, majd a saját halálomat. Bele kell húzni. Bár azt mondják, akinek megálmodják a halálát, az hosszú életnek néz elébe. Ezúton kívánom mindegyikőjüknek, hogy így is legyen. Neveket nem mondok, mivel az lehet visszaütne. Olyat sem mondok, hogy az egyik ember, aki szerepelt az álmomban…nem mondom, hogy vesszen, de azért kiütést vagy lábgombát kaphatna. De nem mondtam semmit. 65 kg…

…az birtokba vesz.” Hangzott el a valaha készített legnagyobb film első 30 percében. Mély mondanivaló és mély jelentés. De ha belegondol az ember, teljes joggal mondható igaz kijelentésnek. Ez jellemző például akkor, ha valaki dohányzik, kizárólag márkás dolgokat vesz vagy egyszerűen ételfüggő. Persze az ételfüggőség egy kibaszott idióta megnevezés, inkább csak arról lehet szó, hogy elveszti a kontrollt, és valamiféleképpen kompenzálni akar valamit, sajnos nem lóg pszichológus és dietetikus végzettség a falamon, annak ellenére, hogy azért tudnék miről én is beszélni, mint érintett, mint szakértő, de ez más tészta.

Leginkább nálam úgy jelent meg a birtokba veszlek dolog, hogy vettem egy doboz cigit. Tök menőnek éreztem azt, hogy fúúúú, dohányzol?  Aham, picikém, szívom a füstös kátrányos – most már kimondhatom, hogy egyszerűen undorító – fehér színű cigaretta szálat. Eleinte csak azért vettem, mert miért ne. Itthon is ezt a példát láttam, nem igazán találtam benne semmi kivetnivalót. Rágyújtunk? Rá hát! Újra és újra és újra. Először azt vallottam, hogy szívesen adok bárkinek egy szálat, csak fogyjon el. Sőt, egyszer még egy bizonyos nemzetiségű ember is kért, adtam neki, hát most miért ne? Jó tett helyében jót várj. Aztán egyre fontosabb és fontosabb szerepet töltött be az a 2-3 perc a “friss” levegőn. A birtokába vett a cigaretta. Sikeresen kijelenthetem, hogy elment az életemből, jó messzire, persze sajnos néha meglátogat, de jó hamar elküldöm. Utána viszont gyötör a bűntudat, de döntöttem, nem kell több. Ezúton szeretném üzenni mindenkinek, aki azt mondja nem lehet leküzdeni, lelehet drágáim, édes aranyoskáim, aki nem akar igazán, az nem fog elérni semmit. Persze nekem is van mit tanulni még, de ebben olyan biztos vagyok, mint a halál és az adó.

Ugyanez van, ha valaki csak Prada táskát és McDonalds-os hamburgert hajlandó megvenni vagy megenni. De tágítsátok tudatotok, mert ezeken kívül létezik jó kis durkálós a sarkon – főleg akkor a legizgalmasabb, ha valaki csak úgy volt hajlandó még anno bejönni velem, hogy egy mappát rakott az arca elé, hogy fel ne ismerjék, de ha ez a valaki éppen olvassa, üzenem neki, ha hazaérkezik, viszem durisba, mert be kell vásárolni még karácsony előtt, és hogy puszilom, meg tanuljon, mert megverem – meg nem csak hamburger van, hanem alma is. Kis dolgok, de sok kicsi sokra megy.

Nem ér annyit az egész, hogy valami megszállottja legyen az ember, tudjátok elengedni a dolgokat, mert a szó nomád értelmében Louis Vuitton ruhákra, számítógépre, tévére, okostelefonra nincs szükség a túlélésre. Persze ez hülye példa volt, mert ha itteni viszonylatban nézzük és anyukám példáját, örülünk ha kenyérre jut. Meg kell tanulni ezeket is elengedni, remélem érződik a gúny.

Konklúzió: “Csak akkor tehetsz meg mindent, hogyha már semmid sincs.”

[Leesett, koppant, vége]

Az utóbbi napokban elkapott egy láz. Egy láz, amit úgy hívnak Eurodisco. Eme zenei irányzat még akkor volt igazán felkapott, amikor én még 4-5 éves koromban még az óvodák rémének számítottam. Korlátolt szellemi szintemnek tudatában, még nem tudtam, mekkora kincset is rejt ezen irány, stílus. Viszont most szabadidőm keretében felfedeztem az igazi disco-t. Utánaolvastam, tanulmányokat bogarásztam át, hogy felleljem, mit is jelent ez. Jobbára a Youtube-ot hozhatom fel forrásként. Szóval az igazi tanulmány merő irónia, de azért mégis…tudjátok, mint amikor a filmekben túloznak. Egy téma utánaolvasása közben mutatják a szereplőt, közben szimfonikus zenekar játszik a háttérben, majd művészi képekkel és jelenetekkel mutatják meg, hogy is kutat a könyvtárban, a város utcáin az adott téma után. Viszont ez csak a 90-es évek… Na de vissza.

Rájöttem, hogy nem csak engem izgat a téma, a legfőbb, tudományokban és az életben legtapasztaltabb embert hívtam segítségül, aki mindent megmutatott erről a témáról. Ki mást? Anyát! Anya sokat élt a 90-es években, leginkább a 93-as esztendőt emelném ki a sok közül, egyrészről azért, mert megszületett a legtehetségesebb, legszebb és egyben legkétbalkezesebb lánya (Mit mondanátok arra, aki a mai nap elszakított egy táskát, és odacsukta a saját kezét az ajtóhoz? A táskára pedig csak ránézett, és úgy szakadt el. Én is láttam. ) valamint azért, mert ekkor jelent meg Haddaway- What is love c. kislemeze. Anya elmondott mindent ezen korszakról, ő hogy élte át, mit jelent neki a 90-es évek europop szelleme. Sokat! Persze leszámítva, hogy anya inkább 80-as évek kövületeket részesíti előnyben. Ízlések és ízléses pofonok.

Leginkább azt tanultam meg a kutatásból, hogy attól, hogy valami retro, nem biztos, hogy nem lehet még aktuális a 2012/2013 időszakban. Ez inkább múltidézés, olyan mint amikor valaki fényképeket nézeget. Visszajönnek az emlékek, a korok, a régi élmények, emberek. Eszedbe jut egy rég elfeledett ismerős, egy régi közeli barát. Sokat jelent, eleget jelent. Hallgassatok zenét, nézzetek fényképeket, és olvassatok! A mai napi bölcsességmorzsa ezennel lezárul, Norciusz mókatára pedig még a változás időpontja előtt jelentkezik.

[Folyt. köv. REKLÁM]

A minap éppen a napi szappanopera-dózist adagoltuk be mamával magunknak, hogy függőségünket enyhítsük, amikor kezembe akadt egy újság. Nem nagyon hiszek az ezotériában, de ezt örömmel olvastam el. A cikk horoszkóp szerint bontja le azt, hogy melyik jegynek melyik helység dukál a leginkább, attól függően természetesen, hogy a csillagjegye milyen tulajdonságokkal áldotta meg. Nem árulok zsákbamacskát: a skorpiónak nem Nagytőke, ahogy az ikreknek sem Szentes volt az a hely, ahol kibontakozhat.

Mindig is álmodoztam, igazi álmodozó típusnak tartottam magam, tudjátok, az a fajta, aki inkább képzel, mint él. De nekem ez eddig teljesen megfelelt. Majd az a bizonyos megvilágosodás engem is elért. Megint. Viszont hiányoltam a konfettiesőt, a vörös szőnyeget, a tuba hangját, amikor elérkezik a megvilágosodás, és fújja a szél a hajamat, majd belenézek a fénybe, minden fehér lesz, tiszta. A következő képkocka pedig, hogy ülök az egyetemen, és én vagyok a legnépszerűbb, legokosabb, legkedveltebb lány. Aztán belenéztem a tükörbe, és visszatértem a valóságba. Ez köll’ neked? Mások véleménye? Mire mégy azzal? – kacagott mélyre rejtett énem halkan.

A cikkben az én városom: NY – az Alma Álma. Ebben az esetben az alma vagyok én, persze csak átvitt értelemben. Inkább egy körtére vagy egy datolyára szeretnék hasonlítani, közelebb állnak a szívemhez. Az alma hétköznapi, az a mindig ott van típus. Az asztalon, mindig ott van, de észre sem vesz senki. Mindig van belőle, de nem foglalkozik vele nagyon senki. Az almának pedig ki kell törnie a rabságból. Ekkor pedig rájöttem az alma tökéletes. Hiába szeretnék datolya vagy körte lenni. Alma maradok, egy öreg, piros alma. ( Akik betegesnek néznek, hogy egy almához, és egy körtéhez akarom hasonlítani magam, átérzem az alma lelki és fizikális állapotát, valamint akik azt hiszik, hogy elment a maradék józan eszem, üzenem, hogy nem kell aggódni soha sem is volt. )

Íme NYC: Az Almám Álma, akad köztük rúdtáncos (ha jól figyeltek), menő kutyus, Darth Vader és egy szem lánya, érdekes metrós pillanatok, valamint egy igen különleges Halloween-i szett együttes. Enjoy!

Néhanapján feltévedek egy-egy hírportálra – személyes kedvencem az [origo] – és találok néhány rendkívül érdekes cikket, amelyek címei eléggé szokatlanok vagy éppen enyhén szólva is érdekesek. A mai nap például pár gyöngyszemet is találtam az egér görgetése közben:

– Egy szál ciciben pózol a modell

– Egyre korábban serdülnek a gyerekek

– Kásás, az orrcseppfüggő párduc

– Szexi pénztárgép vagy ő is csak ember?

Nem csalás, nem ámítás. Ezeket a cikkeket olvasva elmerengtem: vajon mire éhes a néző? Avagy mélyen tisztelt olvasó? Nem létező karrierem során erre akarom megkeresni a választ. Nem úgy ám, kedveskéim, mint azok a zenészek, akik csak a mennyiségre mennek, meg felállnak a színpadra, hogy – Nézd a seggem, nézd a mellem! (Lsd. Madonna 80-90-es évek, bár előtte le a kalappal, mert kinőtte ezt, mármint….) Rájöttek, hogy a szexualitás használatával bármit el tudnak adni. Sok pénz, kocsi, nők. De ezt én nem tudom kihasználni, nem is akarom. Pedig ki tudnám! Hahaa….nem arról van szó, de ez ellenkezik nagy becsben tartott elveimmel.

Látni azt, hogy mivé lesz a világunk: elszomorító. Nem csak a zeneiparra gondolok, hanem magára a társadalom megpenészedésére. Kapzsi, öntelt, nézd mim van! – hozzáállás. Akár a szomszédom. Persze, nem azt mondom, hogy nem kedves, mindig ad gyümölcsöt, zöldséget, mindig köszön illedelmesen. De irigységemben – mivel a magyar ember irigy ember, így én is büszke magyar virtusomnak megfelelően – bemennék a konyhába, és a Merciébe szívesen belevágnám a húskloffolót. Mivel hithű magyarnak számítok, én is ezt láttam kiskoromban. Nem is gondolnám, hogy ez egy undorító hozzáállás. Rájöttem, hogy mit akar az olvasó: ami a másiknak van. Olvasunk politikáról, olvasunk autókról, filmekről. A politikusok szemetek, ez evidens és konstans, amilyen autót nézek, az kell. Amilyen filmről olvasok, azt akarom megnézni.

Viszont a mélyen tisztelt olvasó, csak dolgozik néha éhbérért – van rá bizonyítékom – ideje sincs szórakozni, gondolkodni, lenni. Mit akar az olvasó? Egy dolgot: egy kis levegővételt, élni egy kicsit. De ezeknek az okait firtatni…na ezt nevezik úgy, hogy más tészta.

[TEKERCSCSERE]

Megszállt az ihlettelenség. Csak tengek-lengek mostanában, sajnos. Viszont valami van a levegőben spórákon és egyéb káros anyagon kívül. Igen…kedves közönség, mondjuk együtt, a változás! Ahogy elnézem, a lerágott csont, hogy 2012 a változás és a megújulás éve, tisztelettel jelentem, beigazolódott. Legalább is az én életemben. Persze ez jót és rosszat is jelent önmagában. Valami véget ért, sok minden újrakezdődött, új lehetőségek nyíltak meg és zárultak be.

Nemrégiben olvastam egy cikket, amelyben azzal riogatják a jó népet, hogy december 21-én a Föld belép az úgynevezett “null síkba”, ezzel létrejön egyfajta mágneses mező, amely során a távközlés, a telekommunikáció, az internet, az infrastruktúra – amely némely helyen nem is létezik, de ennek ellenére – leáll, és teljes káosz uralkodik el az egész világon. Nem tudunk se hívni, se telefonálni, még a villany felkapcsolása is lehetetlenné válik, legalább is egy ideig. Szóval, amíg van az éter, addig körmölök, amennyire tudok. Persze, nem tudom én sem, mennyi valóságalappal rendelkezik, de pár héten belül kiderül, igazuk volt-e vagy sem. Mindenesetre semmi gond, nem kell kétségbe esnünk, van gyertya, jó öreg vonalas jegyzettömb, toll és ceruza. Akik persze a Need for Speed vagy a Dark Orbit megszállottjai, annak van két rossz hírem… Az egyik, hogy internet függők vagytok.

A pánikot persze elkerülhetjük, ha jó sok konzervet és élelmet raktározunk el. Vásároljunk fel ásványvízből, pálinkából, unicumból, borból és ropiból. Mert jól tudjuk, ekkor baj nem lehet! Persze a legfőbb, hogy együtt legyünk, még ha sötét is van, csapjunk egy jó kis bulit, addig is legalább jókedvünket őrizzük meg. Ne legyetek pesszimisták, mert akkor csak száraz kenyeren élnétek életetek végéig. Persze a száraz kenyérnek is lehetnek jó élettani hatásai, bár ezt még az orvostudomány nem közölte, de gondoljatok bele: száraz kenyér? Bolondok vagytok? Ér nektek annyit az, hogy a repülőn ülve azt hajtogatjátok, hogy – Lezuhanunk, úgyis lezuhanunk!? Nem is bírnátok sokáig skandálni, mert kihajítanak a repülőgép ablakán sok ezer méter magasan, akkor meg? Meg a másik: börtönkoszt? Inkább pacalpörkölt krumplival! Ez jut az optimistáknak, egészséges, tápláló és népszerű. Ha jobban belegondolok, mindezek ellenkezője igaz…de én szeretem a pacalpörköltet. Szeretem. Hozzá is megyek feleségül.

Pánikra semmi ok, kedd van, élvezzük az őszi ködöt, a sapkánk és a sálunk melegét!

Külön ajánlás: Évy-nello-nak, aki már sürgette a dolgokat… 😀