– Csak utánad. – mondta Peti és előreengedett az ajtóban. Egy kellemes étterembe vitt el, romantikus megvilágítás, és közepes árkategória jellemezte a helyet. Szerda este volt, nem volt se tömve, se pangva. Egy ablak melletti asztalhoz ültünk le, virított a foglalt felirat. Semmit nem bíz ezek szerint a véletlenre. Ez ijesztő jel. Ne idegeskedj, csak lazán, tudod!
– Igazán szép vagy ma este. – bókolt, pirultam. Köszi mama, hogy mégsem hagytad a melegítő és dzseki kombót!
– Köszönöm. – mondtam, majd leültem az asztalhoz, a kabátomat közben igazgattam a karfán. – Igazán kellemes helynek tűnik.
– Ez egy droglabor, csak jól álcázzák. Csúnya és piszkoa ügyek folynak itt.
– Remek, akkor desszert gyanánt kapunk egy spanglival is? – mosolyogtam.
– Bármit, amit akarsz. – negédesen fogadta a kérdésem. Most titkon azt hiszi, hogy drogos vagyok?
– Csak…csak vicceltem. Nem…nem vagyok drogos, mármint egyszer persze volt egy ferde éjszaka, akkor kipróbáltam, de ez csak egyszer volt, régen volt. Jó bevallom, emiatt kezdtem el cigizni is, mert jó volt, az a huhh de laza vagyok érzés, de semmi komolyabb – fogd már be!!!
Peti velem szemben ült, rá sem mertem nézni a sok faszság után, amit beszéltem. Még csak azt kellett volna elmondani neki, hogy néha pszichomókushoz járok a depresszióm, az önértékelési problémáim és a mazochista hajlamaim miatt. Peti csak nézett, de amikor felnéztem még ott ült.
– Ott az ajtó, azt hittem….azt hittem már nem vagy itt, mire befogom.
– Nem akarod, hogy itt maradjak? Szerintem aranyos volt a mondókád. – nevetett.
– Szóval ovis vagyok?
– Nem, cuncimókus vagy. – úgy nézett rám, mint egy hülyére. – egy szóval sem mondtam, hogy olyan vagy mint egy ovis. Ne forgasd ki a szavaimat. Mindenáron nem kell elmarnod. Ha majd nagyon bolond leszel, úgyse leszek itt. De egyelőre aranyos ovis cuncimókus vagy.
Egy zavart pillantással nyugtáztam. Őszintén szólva nagyon tetszik a srác. Nagyon tetszik. Csak még mindig nem tudom összerakni, hogy egy ilyen helyes, kedves “magos” fiatalember mit akar egy…vagyis tőlem. Ő 9-es én meg laza 5,72 százados. Közben megérkezett a pincér is, leadtuk a rendelést. Ő halat én csülköt rendeltem pékné módra. Elment a pincér majd nagy mosollyal nézett rám.
– Jó választás.
– Igen, tudom. De persze biztos nem olyan mint Mamszié. Az övé után olyan a szád, mint azé, amit megettél. Egyszerűen fenséges.
– Csak addig mondd, amíg nem ettél az én főztömből.
Fent hagytam a labdát. Nem akartam leütni, úgy éreztem így elegánsabb. Az este további részében az ételekről, utazásról, kamionokról és az Oscar-díjátadóról beszélgettünk. Nem esett szó családról, munkáról, pénzről a szó. Semmi klisé, csak mi. Vevő volt a malac poénjaimra is, piros pont neki. Főleg amikor a Honolulu-Kamcsatka viccet meséltem. Félnyelt egy szálkát jókedvében. Tökéletlenül tökéletes volt az este.
– Peti, köszönök mindent. – kezet nyújtottam neki, amit nem tudott mire vélni, de elfogadta. Bolond, inkább a szádat nyújtsd Te Céda!
– Én köszönöm- válaszolta, majd sokat sejtetően nézett a kandelláber fényében.
– Okkal nézed a számat? – kérdeztem. – morcsos vagyok?
– Csak egy pillanatra fogd már be, édes Anna! – közelebb hajolt, majd átestünk egy intenzív mandulavizsgálaton.
Kommentek