Többé nem iszom alkoholt. Nem. Iszom. Többet. Erre mondják a hű függők, hogy – De kevesebbet sem! Tequilát, sem iszom. Soha. Többet. Persze a tequlia finom, és tele van C- vitaminnal, de ami utána a pohárban marad, az csak a szégyen és a felelősség. Megint akarom látni a poharam alját? Köll ez nékem? Néha…néha igenis kell. Nagyritkán. Alkalmanként. Esetleg. Persze mamám legutóbb rögtön kiszúrta, hogy ittam. Egy jól irányzott pörgőrugást imitáltam, miközben éppen a kisrókámat próbáltam visszatartani a pocómban. Valami mocorgott, de nem egy gyerek. Mama nem is tudo., hogy jött rá az igazságra. Persze az az este sem alakult úgy, ahogy álmaimban reméltem. De csak a karma miatt. Karma megorrolt rám, és gondolta kicsit beszopatom ezt a tagot. Miközben a biciklimet ismeretlen helyen hagytam, a lakáskulcsom pedig édesanyámnál maradt az asztalon, tízcentis magassarkúban el kellett döntenem, vagy a lépcsőházban alszom a lakás ajtaja előtt, vagy teszek még egy kört hajnali ötkor, hogy biztos helyen hajthassam álomra kobakom. Mondanom sem kell, hogy az utóbbi opció játszott. A lépcsőház túlságosan is visszhangzott.
Az alkohol kultúra. Megízlelni a mézédes bort egy finom marhaszelet után mennyei. Különböző ízek kavalkádja jön létre a szánkban. Élvezet. Kulturáltan inni, és kulturáltnak lenni, miközben iszol nem azonos. Főleg manapság nem. A világ ifjabbik generációjának hibája. A kormány hibája. A gyerekkor hiányának hibája. A mi hibánk. Mindegyik válasz különböző szempontból helyes, ugyanakkor helytelen.
Fáj a fejem. Elmegyek orvoshoz. A szemész azt mondja, hogy szemüvegre van szükségem, mivel túl van erőltetve a szemem az ülő, irodai munkám miatt. Nem is irodában tolom az ipart. A háziorvosom szerint magas a vérnyomásom, ezért vérnyomáscsökkentőt ír fel, ami nem várt mellékhatással van a testemre. A neurológus elküld izsgálatra, mert szerinte tumor van a fejemben. A pszichológus szerint a gyerekkoromban történt traumát nem tudtam feldolgozni. Kinek van igaza. Ugyanez a helyzet a mostani szalonalkoholista fiatalsággal is. Kinek a hibája? A szülőké? A tanároké? Az enyém?
Sajnálom a mostani tiniket, mert kimaradnak abból a jó dologból, amit a gyerekszoba jelent. Az éretté válás folyamatát igyekszenek felgyorsítani., mert a felnőttek világa vonzó számukra. A szülők parancsolgatása nélküli lét, ahol a magad ura vagy, és nem tartozol felelősséggel senkinek, csak önmagadnak. De ez nem minden, viszont ők csak ezt látják. Így már 20-as éveik elejére kiégnek, mivel végigitták a fiatalságukat az erkélyem alatt (mindjárt itt a hétvége, csak kerüljetek ide huligánok) hangosak is voltak, és nem bírtam aludni, insomniában szenvedek. Ők végzettség híján nem dolgoznak, segélyekből próbálják fent tartani magukat. Cigire és alkoholra költik jórészét. Én pedig aggódom, mivel végigdolgoztan az életemet, elvégeztem sok iskolát, kiképeztem magam, ennek ellenére nem lesz “nyögdíjam”, mert a nyugdíjkorhatár 97 év lett. Az insomnia mellett tumorral keveredett magas vérnyomásban szenvedek, és valami fura kiütés van az arcomon.
Szépen kérlek, ha ezt olvasod, menj haza, érettségizz le és bontakozz ki. Nem ér annyit. Persze ez nagyon sarkallatos példa volt. De megtörténhet. Öl, butít és nyomorba dönt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: