Az utóbbi időszak nagyon tanulságos volt a számomra, nem csak a munka változása, a személyiségem eldeformálódása szempontjából, hanem az értékrendem és az értékítéletem is jócskán megcsorbult, meghanyatlott. Nem tudom, hogy én marom-e el magam mellől az embereket, vagy ők nem képesek elviselni az örökké fecsegő, túlanalizáló és rendkívül érzékeny személyiségemet.
A legmeghatározóbb esemény vett rá arra, hogy elgondolkozzam, kik is azok az emberek, akiknek számítok, és ez a szám jócskán lecsökkent. Egy kezemen meg tudom számolni, szomorú… Ma már tényleg rájöttem, hogy nem szabad engedni a hamis emberek gaz barátságának, mert az jóra nem vezet, rosszra annál inkább. Elindít el láncfolyamatot, aminek a végeredménye lesz az, hogy az igazán fontos emberek csak elmennek. Tartja is a jó mondás, hogy a jó barát az, aki meghagyja neked az utolsó szál sült krumplit, igaz barát pedig kérdezés nélkül megeszi az egészet. Mondanom sem kell, hogy annyi sült krumplim van, hogy már megutáltam.
A kicsi aortapumpám tele van sebtapasszal, Tetránnal van bekenve, hogy el ne fertőződjék a seb, amit ejtettek rajta. Rossz érzés, hogy az az ember, akit tényleg szerettél, minden értelemben – igen, ha olvasod hozzád beszélek – mert nekem nem kellenek disznók, marhák, tehenek. Nem kell semmi. Már nem. Csak egy adagnyi nyugtató, és a barátok. Csak ennyi, és ez nem nagy kérés, mert nem hagyom, hogy megdögöljön a kutya. Fokozatosan egyre több törődést kap, több időt, és megéri. Meg kell hogy élje, de ehhez KÉT ember kell, hogy mindkettő akarja a kutya egészségét.
Az, hogy nem beszélnek egymással sok mindent mutat. Az elsőnél azt mutatja, hogy nem szereti, a másik pedig azért nem, mert annál jobban. De mindenen túl lehet lendülni, újult erővel fel lehet támadni főnixmadárként, és újra kezdeni mindent. De egyetlen ami segít az idő és egy barát.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: