Hetedik

Létezem. De lélegzem is? Felkelve, fáradtabban mint ahogy lefeküdtem. Létezik ilyen? 49-50 órák ébrenlétben. Erről szól az életem. Nem azért, mert sokat dolgozom. Vagy a munkám elvárja azt tőlem, hogy ilyen bioritmus szerint létezzem. Ó, nem. Egyszerűen álmatlan. Erre mondják, hogy aki sokat alszik, keveset él. Üzenem nekik, hogy nem tudom honnan vették ezt a szarságot? Bármit megadnék, hogy egy normális nyugodt alvásban legyen részem. De sajnos ettől a magas szintől nagyon messze leledzem. Járnak a gondolatok a fejemben, kattogok. A jövőn, a múlton. Leállok és nem haladok sehova. Átgondolom a kapcsolataimat a barátaimmal, akik elviselnek szerencsére, a családommal akik kénytelenek elviselni, a szerelmi életemet, amit elviselek, és a munkámat amit nem viselek el. Mind csak ostoba fecsegés. Ostoba gondolatok. Vagy mégsem?

Már 25 órája ébren. Nem jön álom a szememre, vagyis jönne, viszont nem hagyom. Nem hagyhatom érvényesülni. Még annyi minden van amit tennem kell. Mosogatni, számlát fizetni, lenni. Viszont jóformán, csak annyi marad az ébrenlétből, hogy vegetatív állapotban fekszem az ágyamon, és meditálok az élet dolgain. Miért? Ki? Hogyan? Csupa primitív kérdés, amik számomra fontosak. Folyamatos agyalás. Néha olyan megmagyarázhatatlan dolgok jutnak eszembe a világegyetem végtelenségétől kezdve a szójaszósz szójaízének miértségéig, hogy az az utazás fájdalmasan megterhelő. De nem vagyok egyedül. Az életem olyan szakaszába érkeztem, amikor az új emberek megismerésével örömet szerzek magamnak. Oltódó antiszocializáció. Lélegzem. Mennyivel könnyebb úgy élni, hogy mosolyogsz. Mások visszamosolyognak akkor rád. Nem maszlag. Próbáld ki, mennyivel felszabadultabb és vidámabb leszel. Jobb a sötét szobában lenni, kalitkába zárva nézni magad a tükörben, és azt kérdezni magadtól, hogy mi a baj veled? Sajnálkozni lehet. Sajnálkozni könnyű. Hibákat mindig el fogsz követni az életben, azért mert ember vagy. Attól függ, hogy mennyire tudod a számodra legmegfelelőbben kezelni a helyzetet. Vagy eltapos, és nem tudod feldolgozni, vagy felülemelkedsz. Felkelni a földről, az az igazi kihívás. Megbántottak? Viseld el. Megaláztak? Nevess. De soha ne hagyd, hogy legyűrjön. Fájt, fáj és fájni fog. De tudd hogy erős vagy. Sokkal többre vagy képes, mint amit hiszel magadról. Sokkal többre. És erről csak még fogalmad sincs. Használd ki a maximális kapacitást, és feszegesd a határaidat. Ekkor van értelme. Könnyebb azt mondani, hogy nincs kedvem, vagy hogy én ezt nem tudom. És visszaülsz a székbe. Rúgd magad seggbe. “Ha elsőre semmi, az még semmi. ”

Mindig tudsz jobbat. Szeresd önmagad, szeresd a barátaid. Használj egy szűrőt, és csak olyan embereknek add ki magad, akik fent akadnak. Tartsd közel őket magadhoz. Akiért megéri küzdeni, hazudni, jelen lenni, bármit megtenni. Aki pedig rád se veszi a telefont, rád se nyitja az ajtót. Rád se hederít. Nem kellenek szuperlatívuszok, csak a színtiszta egyszerűség, az élet szeretete, és akkor baj nem érhet. Mert azok akik kellenek, ott állnak mellettem. Ennél jobb érzés nincs. De nem is kell.