.V.

– Szóval összegezve akkor jól telt a randevú. Örülök, hogy végre van egy kis pozitivitás az életében, Anna. – mondta a pszichológusnő, a papírjára közben jegyzetelt valamit, én meg egyre kényelmesebben éreztem magam a társaságában. Nem volt az a kezdeti feszélyezettség, ami jellemezte a találkozóinkat, elvégre már ez a második hét, hogy ide járok. Fejlődőképes vagyok.
– Igen, jó volt. Örülök a fejleményeknek, meg tudja…hogy kezdenek kíváncsiak lenni a málnásomra. Mármint…mármint érti, hogy értem Doktor nő!
– Látja a falon azt a papírt? – mutatott az oklevelére, amit a mesterképzése után kapott. Bekeretezve, fényesen csillogott a fényben az üvegborítás is. – Maga szerint mire kaptam? Igen, értem, hogy érti.
– Akkor…akkor jó. – kicsit zavarba jöttem, a tekintetem a padlótól a plafonig terjedt egy függőleges vonalban. A doktornőre rá sem mertem nézni. A feszélyezettség elmúlt, de még mindig kattant voltam attól, hogy ide kell járnom. – De tudom…valahogy érzem, hogy ez nem lesz hosszú életű kapcsolat. – valahogy kijött belőlem. Már hosszú ideje éreztem, hogy nem állok készen egy új kapcsolatra, de mamám is mindig megmondta, hogy egy függőséget úgy küzdhetsz le, ha felváltod egy másik függőséggel. Jelen esetben egyik pasit kellene felváltanom egy másikkal.
– Miért gondolja ezt? – kétkedve kapta fel a fejét, riadt volt a tekintete – elvégre jól szituált, kedves és józan életű férfi Péter. Legalább is, így értelmeztem, ahogy levettem a szavaiból. A józan ész mellette szól. De…de talán a szíve nem.
Rátapintott a lényegre. Itt volt elásva a kutya. Igen. Hiába voltam testben jelen a vacsoránál, hiába volt minden szuperhepi és élvezetes, valahogy a fejem meg a gondolataim máshol voltak. Mással voltak.
– Anna?
– Igen…igen itt vagyok, csak…hallottam hogy mit mondott, csak elgondolkoztam. – enyhe erőltetett mosolyt gyűrtem az arcomra. Nem tellett többre.
– Kin gondolkozott?
– Ööö…ööö senkin doktornő, csak…senkin. Ne nézzen így, tudom, hogy tiltott gyümölcsről van szó, és teljesen helytelen az amit érzek.
– Bármiről is beszéljen, ez az egy mondat elég volt ahhoz, hogy túl sokat áruljon el arról, amiről én túl keveset tudok, Anna. Elfelejti, hogy azért kapom a fizetésem, hogy nyugodt fejjel térjen aludni. Plusz a női kíváncsiság bennem is bennem van, szóval meséljen nyugodtan, mert a négy fal és a két fülemen kívül a dolgok bent maradnak. Elég zavarosnak tűnik. Ki az oka?
Nem mertem megszólalni. Erről még senkinek nem mertem beszélni. Egyedül voltam a dologgal, azzal a rossz és helytelen dologgal, amit el készültem mondani. A doktornő csak kérdőn nézett rám, de a szemében megértés és segítőkészséget láttam.
– Ez a dolog – a szívem a torkomban dobogott – nagyon helytelen. Van…van valaki az életemben, aki …aki nagyon fontos nekem. Egy fiú. Egy férfi igazából.
– Hol itt a probléma? Teljesen rendben van, ha valakinek a személye fontos számunkra.
– Többet akarok tőle.
– Ezzel sincs gond, Anna. Csak öntse szavakba az érzéseit, és mondja el neki. Álljon elé, és mondja, hogy kiskomám, köllesz’!
– Doktornő, nem érti…nem érti a dolgot. Ezzel a férfivel minden volt, amit el lehet képzelni, és nem mostanában kezdődött a románcunk…vagy minek lehet nevezni. Viszont – ráztam a fejem, annyira el akarom mondani – ennek a férfinek már van valakije. Foglalt. Tiltott gyümölcs, Doktornő!
Csend. Mély lélegzet, és kifúj. A doktornő szája mosolyra húzódott, levette a szemüvegét, és rám nézett.
– Anna, azt kell mondjam, hogy ez a gyűrűs történet a kezdet ahhoz, hogy végre megnyíljon nekem. Jobban fogja élvezni mesélni, mint a Gyűrűk urát olvasni.