Elkéstem. Csak annyit tudtam, amikor a kollegám hívott, hogy öt percem van beérni. Se smink, se cicoma, még szerintem cipőt is elfelejtettem volna húzni, ha nincs hideg. Gyűlölöm, ha elalszom. Egyszerűen nem úgy indul a napom, mint amikor meg van a reggeli rítus. Két szál cigi, egy nagy bögre kávé, és a visító csend. Ahogy leülök az erkélyen, először is az vonul át a néha beteg elmémen, hogy mekkora állat vagyok, mert képes vagyok köntösben kimerészkedni a lodzsára, miközben repkednek a mínuszok.
Általában hatra járok. Vagy van olyan, amikor magamnak osztom a beosztásom, hol 5, hol 10, hol egy óra késés. Egyszer fordult elő, soha többé. Viszont precedens értékű. Nem megerőltető dolog kinyitni a szemed ötkor, és még akkor is sokat mondok, mert cirka 5 perc bicóval. De a szeánsz reggel megéri az idejét. Lelki és testi megtisztulás is, leszámítva a bagót meg a kávét. Amúgy ajánlom.
Vasárnap reggel. Telefon lerak, felöltöz, cipő, tárca, telefon, kulcs. Lemegy, biciklire ugrik, és teker. Útálom, ha siettetnek. (Nyafog, nem akar) Soha nem értem be olyan gyorsan. A legjobb futamidőm. Persze, ebből nem fogok versenyt futni magammal. Úgyis nyernék.
Rosszul indult a napom, ami megpecsételte a további órákat is. Amúgy is, Isten napján nem is kellene dolgozni, katona, pihenj! Viszont ma már más világot élünk. A profithajhász, kapitalista társadalmunk nem hagy nyugtot nekünk. Ünnepeinkből is üzletet csináltak, elfelejtve a valódi értékeket. Szüleinkből fogyasztót, belőlünk haszonélvezőt faragtak. A technológia fejlődésével meg lettünk fertőzve a multimédiás vírussal, a telefonok, laptopok és tévék révén, amikből idő közben státuszszimbólumokat alkottunk magunknak. Megszületett egy generációnyi idióta.
Na, ilyeneken szoktam gondolkodni kései vasárnap reggeleken. Kicsit beteg vagyok. Csak nagyon kicsit.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: