TKO

Nagyon szeretem a spontán éjszakákat. Amikor nem tudom majd, hogy hogy fog alakulni az est bizonyos további része. Csak élek az éjszakában. A mai is ilyenre sikerült. Minden beharangozás és terv nélkül bearanyoztuk az éjszakánkat zenével és tánccal. Mi sem kell több egy húszévesnek. Fiatal, élvezi az előnyeit. Azt, hogy minden arravaló hím megnézi, elismerően tekint rá, hiszen valljuk be, mindannyian hiúak vagyunk, még ha nem is ismerjük be, jól esnek azok a pillantások. Nincs is mit ezen szégyellni. Legyezget minket. Fiatalság, bolondság. Ott vagy, a tánctér közepén, táncolsz. Mindenki téged figyel. Ha meg még alkoholt is fogyasztasz, felszabadultabbá válsz. Mint pedig tudjuk, a titok olyan halmazállapotú anyag, amely alkoholban oldódik. Az estém legalábbis így kezdődött.

Más, ha az est folyamán arcon csap minket a múltunk, az hogy mit is veszítettünk, majd a szemünkre olvassák a hibáinkat. Esetemben jóindulattal, és segítő jelleggel. Igaz barát ismertetőjegye, hogy őszinte. Nem csak az igaz baráté, de igaz emberé is. Én nem tartozom közéjük. Tudom, hogy milyen vagyok. Kibírhatatlan. Bármit is mutasson a páncél. Nehéz hallani, és még nehezebb beismerni a hibáinkat és a tévedéseinket. De tudjátok, hogy szokott ez lenni. Párat lehajt az ember, és egy csapásra pszichológus vagy lelkész lesz belőle. A gond csak az, hogy esetemben nekem csak a gyóntatószékben maradt hely. Gyónnom kellett. Nem esett jól. Hangos zene a háttérben, és két személy előttem. A lelkész és aki miatt gyóntam. Viszont, az utóbbi mit sem tud az egészről. Miatta van. Ő az ok, igazából minden miatta van. Volt egy esélyem, de ellőttem. Messze messze van tőlem, minden értelemben. Bonyolult olvasni, tudom. De nem kell hozzá diploma, hogy tudjuk, miről is hadoválok. Kell, akarom őt. Kell, mint zsáknak a foltja.

Táncoltam, át az éjszakába, át azon, hogy tudván ott van mellettem, mégse kellek. Már nem. Nem vagyok mérvadó. Dübörgött a zene, vizslattam a táncteret. Szokásom, ha ilyen helyen vagyok. Érdekel, hogy ki hogy viselkedik. Amennyire utálom az embereket, annál inkább fürkészve vizslatom őket. Ki hogy reagál. Tisztára, mint az állatkertben. Kerestem az értelmet. Ki miért van itt. De nem láttam semmit, csak ürességet. Szimpla közönyt. Jól éreztem magam, ahogy visszanéztem a mellettem álló, közeli ismerősökre és rá: a többivel ellentétben tudtam, hogy mit keresek itt. Egy szórakozóhelyen. Felejtést és felszabadulást. Ki akartam táncolni magamból az idegent. Kiüvölteni, hogy nem szeret. Kiáltani, hogy jó, jó, jó, jó, de jó nekem. Tyler Durden szerint akkor tehetsz meg minden, ha már semmid sincs. Nem kell tragikusra venni a figurát, hogy jajj nem szeret a srác, de most valahogy ezt érzem. Kitisztult minden. Mit miért tettem. Miért is váltam azzá, aki ma vagyok. Miért lett egy kedves, jószívű lányból egy rideg, másokkal nem törődő nő. Meg kell változnom.

Egy másik srác. Hiába elkötelezett, hiába foglalt a szíve, odajött, pörgött velem. Levágta, hogy mi van. Mintha tánc közben azt gondolta volna: nem szeret? És? Lépj túl, élvezd az újat, a változást. Egyszer az életben! Megadta amit akartam. Táncot, semmi mást.

Egy spontán éjszakának indult, és nézz oda, mi lett belőle.