Hál’ isten, hogy ez is lement. A töltött káposzta ízű és szagú böfögéseimből már végképp elegem van. Persze nem azt mondom, hogy nem töltött el boldogsággal és elégedettséggel, hogy az egész évnyi koplalás után két nap alatt sikerült visszahíznom a leadott kilókat. (Irónia) A szaloncukor íze mindig elégedettséggel tölt el, persze amikor már elvesztem az eszem, konkrétan a fenyőágról rágom le, papírral együtt. A pálinka alattomos ital. No meg, a mindig mindent jobban látó nagymama gondoskodik arról, hogy az otthon belapátolt kajamennyiséget hatványozottan elénk tárja, és mi enges-engedetlenül el is fogyasszuk. Persze sokszor én is csak beletúrok a közepébe, hogy tessék-lássék Mamám, fogyasztottam a fergeteges ízű töltött káposztából! Utána meg jön a durci, hogy egyetlen unokám, seggbe rúglak, ha nem eszed meg! A személyes favoritom: – Mi a baj, nem ízlik? Igen, ez szerintem általános igazság, ha van nagymama, nincs mese. Enni kell! Majd aztán csodálkoznak, ha az egyetlen szem unokájuk étkezési zavarral küszködik, mert már teljesen telítődve van a bél.
A több fele szakadás pedig nem csak családon belül létezik, hanem baráti körön belül is. Szerencsére ebből nekem is kijutott. Nyolcfelé osztódás, mindig öröm. Persze nem arról van szó, hogy nem élvezi az ember, mivel a baráti kör a második család az ember számára.
A kedvencem pedig a famílián belül az én egyetlen idősebb testvérem, a jókedvével és a kedvességével. Minden apróság értékelésével és a kicsit sem anyagias hozzáállásával mindenkit levesz a lábáról. Ugye, milyen jó a családi élet? Mindenki szeret mindenkit, és mindenki törődik a másikkal. “Nevetek, mert a testvérem vagy, és mosolygok, mert ezen nem tudsz változtatni.” Azért “szeri”<3
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: