Hülye, hülyébb, leghülyébb… (utalás a címre. a szerk.) Az utóbbi időben csak fogtam a fejem, ha emberek közé kellett mennem. A munkám során persze több száz emberrel találkozom nap, mint nap, de na…én is emberből vagyok. Nincs jogom besokallni? A teljes érdektelenség és a bunkóság legjava, amit láttam. A tiszteletlenségről nem is beszélve. Persze, én még messze nem láttam annyit az emberekből, mint anyám, vagy nagyanyám, viszont amit láttam és tapasztaltam jogossá tesz arra, hogy elzárva éljem le rövid életem hátralevő részét egy pajtában, vagy ami még jobb: kényszerzubbonyban a nyugiszobába zárva. Nem mondom, hogy embergyűlölő vagy állatszerető vagyok, viszont a minimum, ha valahová belépek, beteszem a lábam, köszönök. Még ha az is van felírva a kapura: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.
Az egymás iránt érzett közöny a kedvencem. Őszintén válaszoljunk a kérdésre: ha éjszaka meglátok egy árokban feküdt embert, mi az első? A.) Szívélyesen segítek, érdeklődöm az egészségügyi állapotáról, súlyosabb esetben pedig értesítem a mentőket vagy a rendőrséget. B.) Továbbmegyek, elvégre van nekem is elég problémám, feltételezem, hogy részeg. Őszintén válaszoljunk, semmi csalás. Figyelem: a kérdés, hogy mit teszek, nem pedig az, hogy mi a helyes. Ez egy teljesen hétköznapi szituáció úgy gondolom, bárkivel előfordulhat. Mármint a látvány, nem az árokparton való fetrengés.
Mi lett velünk? Lassan megutáltatjuk magunkat egymással, és amikor szükség lenne segítségre nem kapjuk meg egymástól. Hol marad a régi sztenderd? A köszönés, idősebbekkel való tisztelet, embertársam megbecsülése? Kapzsi világban élünk, mindenki harácsol a saját javára, kacsaváron forgó palotát építek, feltételezve, hogy így jobb vagy könnyebb lesz nekem. A másik pedig irigykedik, így ő még nagyobbat és többet akar magának. A harmadik pedig nevet, mert Ő tudja már: a több nem jobb, egyszerűen csak több. Így ő hazamegy a családjához, a barátaihoz, szeretteihez. Ítéljük meg, kinek a helyében lennénk?
Általánosságban véve én sem vagyok elégedett az életemmel. De a lehetőségeimet elnézve, nincs okom panaszra. Persze én is vágyhatnék többre, jobbra. De minek? Nincsenek nagy elvárásaim. Csak a hétköznapi dolgok: munka, önmagam oktatása mind gyakorlati, elméleti és életi szinten, barátok, család, szerelem. De biztos hogy ezek csak hétköznapi dolgok? Elítélendő vagy idióta valaki, ha a kacsalábon forgó kastély és az X5-ös BMW helyett inkább ezeket a célokat tűzi ki maga elé? A) Nem. B) Nem
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: